Jó sokáig hadilábon álltam a művészetekkel, nem tudom megmondani, hogy miért, de egyszerűen nem láttam benne különösebb értéket, ami talán azért lehetett, mert nem igazán értettem, hogy miről is szól egy-egy mű, vagy mi értelme van. Bevallom, a mai napig vannak olyan festők például, akiknek nem értem a művészetét.
Egy kivétel volt ez alól, az pedig a fotózás, a fotóművészet. Az valahogy mindig közel állt hozzám, valószínűleg amiatt, mert mindig egy valós állapotot tükröz, még akkor is, ha megszerkesztik a képeket.
Még anno az egyetemen volt egy ezzel kapcsolatos órám, aminek az volt a fő vonala, hogy a fotóművészet mennyiben számít manipulációnak, és mi számít egyáltalán annak ezen a területen. Ugye – a már említett – képszerkesztés bizonyos szinten annak számít, hiszen nem 100%-ban adja vissza a valóságot. meg hát, ott vannak ugye a perspektívák: lehet-e valami valósághű, ha a valóságnak csak egy szeletét adja vissza? A fotók pontosan ilyenek.
Például, gondoljunk csak bele abba, hogy fotóművészeti kiállításokon mennyi fekete-fehér képet lehet látni: ettől a fotók alapvetően sokkal szomorúbbak lesznek, de az biztos, hogy úgy érezzük, hogy valamiféle mélyebb jelentést hordoznak, attól függetlenül, hogy mi is van pontosan a képen.
Bizonyos értelemben tehát a fotóművészetet akár manipulációnak is lehetne tekinteni, de egyébként, hogy valami az-e vagy sem, úgyis az dönti el, hogy a megtévesztés szándéka fennáll-e.
Egyébként én azt gondolom, hogy a fotóművészet az egyik legfantasztikusabb és legsokoldalúbb művészeti forma. Akárcsak a festészetnél, itt is kiemelten fontos egyfajta látásmód elsajátítása: meg kell látni azokat a dolgokat, amiket az ember általában nem vesz észre. Van egy barátom, aki fotográfia szakon végzett az egyetemen, és ő például azt mondta, hogy a fotózás szerinte, önmagában nem művészet. Ezt a szintet akkor éri el, ha sikerül a fotókkal úgy átadni a látottakat, ahogyan azt a fotós érzékelte. Amikor ezt mesélte, csak pislogtam, mert nem igazán értettem. De végül elmagyarázta, hogy igazából minden fotó egy adott pillanatot örökít meg, és ha azt szeretnénk, hogy ezt jól át tudjuk adni másoknak is, akkor nagyon fontos, hogy milyen szemszögből fotózunk, mire fókuszálunk, mi marad ki a képből és hasonlók.
Azt mondja, nem feltétlenül az a lényege ennek az egésznek, hogy a szépet lássa meg a fotós és azt adja át, hanem ennél sokkal fontosabb, hogy a képek, valamilyen – bármilyen – érzelmet ki tudjanak váltani az emberekből, akkor is, ha csak egy gomb van a fotón, hiszen ettől lesz művészet, hogy nem hagy hidegen.
Hát, kétségem sincs afelől, hogy ahhoz, hogy valaki fotóművész legyen, édes kevés, hogy tudja kezelni a kamerát. Mint bármelyik másik művészeti ághoz, ehhez is bőven kell érzék és tehetség, amivel ugye legtöbbször születni kell, ugyanakkor szerencsére, bizonyos látásmódok azért elsajátíthatók.
De én most megyek, mert kedvem is támadt ellátogatni egy kiállításra. Menjetek ti is!